Olvasói komfortzóna, avagy „Ezt miért nem olvasod, te tirpák?!”

fantasy_books.jpg

Bár sokat olvasok és vásárolok angol nyelvű könyveket, fontos nekem a hazai könyvpiac. Annak is leginkább a spekulatív irodalommal (sci-fi, fantasy, horror) foglalkozó kiadói. Mindig lelkesen figyelem az új megjelenéseket, és próbálok annyi könyvet elolvasni a frissek közül, amennyihez csak hozzáférek. Mégis, évről évre egyre többször csalódok az új „nagymesterekben”. És ahogy észrevettem, nem vagyok egyedül.

Nincs bajom a zsánerirodalom fejlesztésével. A modernizálódás, a „felnőtté válás” szerintem nagyon is fontos az írók és az olvasók számára egyaránt. Azonban én annak a híve vagyok, hogy egy remek regényhez nem kell új ösvényeket építeni. Én a világirodalom ágait egy-egy nagy falnak képzelem el, melyek folyamatosan épülnek, és soha sincsenek készen. Minden író egy-egy tégla, mely saját magát építi bele. Vannak azonban olyan darabjai, amelyek külön akarnak szakadni, és saját falat akarnak felállítani. Ez, amit én az előbbi pár sorban összeírtam, nagyon is jellemző a zsánerirodalomra.

Vannak írók, akik a már megkezdett ösvényen indulnak el, és saját egyéniségüket, nézőpontjukat adják hozzá a történethez. Erre remek példa a fantasy terén Brandon Sanderson, George R. R. Martin, Anthony Ryan, Patrick Rothfuss, Neil Gaiman és még sokan mások. Már létező, meglévő toposzokat használnak, és mindegyikük hozzáadja saját egyéniségét. Sok időt töltöttem ezen művek és szerzők tanulmányozásával. Meg akartam ismerni a siker titkát. Hogy én személy szerint miért kedvelem annyira a könyveiket, és hogy mások mit szeretnek bennük. Tapasztalatom leginkább a hazai olvasók benyomásaira építkezik, hiszen magyar emberként magyar olvasóknak írok. Teljesen egyértelmű és kikezdhetetlen választ nem tudok adni a nagy kérdésre, csak a sajátomat. „Miért nem népszerű XY könyv és szerzője hazánkban?”

640x426_8423_steampunk_kitten_2d_fantasy_steampunk_kitten_picture_image_digital_art.jpg

Ahhoz, hogy egy könyv népszerűvé váljon, nem elég, ha jó egy bizonyos réteg szerint. A könyv hírét el kell juttatni azokhoz is, akik nem hardcore olvasók, hanem „alkalmi molyok”. Ez utóbbiak vannak a legtöbben, akik azért olvasnak/vásárolnak meg egy könyvet, mert egy nagyon jó élménnyel szeretnének gazdagodni. Előre leszögezem, hogy nem nézem le ezt a réteget (hisz édesanyám is közéjük tartozik), pusztán pusztuló agysejtjeimmel vizsgálgatom a vásárlási szokásokat. Szóval mi teszi jóvá a könyveket? Mik azok, amik befolyásolják az olvasókat? Nos, az biztos, hogy nem mindig a kritikai visszhang. Sőt, talán az a legkevésbé. Én sokat olvasom az SFmag, az SFPortal és több könyvekkel foglalkozó blog és weboldal írásait, mégis azt látom, hogy az általuk elismert művek közül több sorra bukik meg az eladásoknál. Az meg hogy lehetséges? Abba nem megyek bele, hogy egyes portálok véleménye mennyire összeegyeztethető az alkalmi olvasók ízlésvilágával. Arra majd szánok egy másik bejegyzést. Inkább azt vizsgálom meg, hogy mik azok, melyek népszerűvé tehetnek egy kortárs SF könyvet.

Az alkalmi moly elvárásai – a teljesség igénye nélkül – a következők: egy izgalmas történet, egy jópofa szereplőgárda, s egy világ, melyben elmerülhetnek és kalandozhatnak. Ezt hadd mutassam be A tűz és jég dalán keresztül. Martin bácsi műve erőteljesen szembemegy a tolkieni klisékkel, de érezhetően azokra építkezik. A fantasyolvasók kapnak sárkányt, lovagot, zombikat, gazfickókat, királyokat, királynékat, hercegeket, hercegnőket és a fantasyvilág valamennyi szereplőjét és helyszínét, a csodás kertektől kezdve a ködös hágókon át. Az olvasó elnézi a kibelezett királyt, a fejét vesztett herceget, a megerőszakolt királynőt és az szajhás hercegnőt egészen addig, amíg meg van a történet eszképista élménye. Amíg a sztori izgalmas, amíg a világot öröm elképzelni a karakterek utazásain keresztül, s amíg a szereplőket lehet szeretni vagy gyűlölni. Ez a legjobb forgatókönyv, melyre – szerintem – érdemes építkezni. Megadod azt az olvasónak, amit szeretne, de kibővíted a saját nézeteiddel, a saját gondolatvilágoddal. Most lássuk ennek az ellentétét: China Miéville Bas-Lagját.

0b3d15621c3f4509b88f5a896f9d6b56.jpg

Bármennyire is próbálkoztak már engem meggyőzni az ellenkezőjéről, a mai napig kiállok amellett, hogy Miéville bizony rétegszerző. Az általa elregélt történetek és lefestett világok teljesen eltérnek attól az eszképizmustól, mely A tűz és jég dalában még megvan. Tegyétek fel magatoknak a kérdést, hol lennétek szívesebben? Egy romantikus fantasyvilágban, ahol ahol festői szépségű tájak és érdekes teremtmények várnak, vagy Új Crobuzonban, ahol mocsok van, bűz, kurvák, gyárak és depresszió? Emellett Miéville stílusa homlokegyenest megy neki a fantasy egyéb toposzainak is: 1.) a szereplői háttérbe szorulnak, és nem is könnyű közülük olyat választani, akivel azonosulnánk. 2.) az olvasó nem a cselekménnyel együtt ismeri meg a világot, hanem úgy, hogy az egész az arcába zúdul. 3.) a cselekmény gyakran leül, s az érdektelen szereplőkkel a szó negatív értelmében vett idegen világban már kellemetlenül érezheti magát az olvasó. Miéville nem az alkalmi olvasóknak való, hanem azoknak, akik már sok fantasyt olvastak, és szívesen kipróbálnának valami idegenebbet. Az alkalmi olvasó nem ilyen. Az alkalmi olvasó azt akarja, hogy az író könyve őt szórakoztassa, Miéville pedig nem populáris. Nem szórakoztatni akar, hanem ötletparádéjával és stílusával sokkolni az agyadat. És mielőtt még valaki előhozakodna azzal, hogy külföldön igenis népszerű, annak csak annyit írok, hogy Miéville angol nyelven ír. A nagy számok törvénye alapján ha még csak egy kis réteg olvassa is a munkáit, az a réteg is magasabb számú mint a teljes magyar SF közösség. Plusz az sem elhanyagolható, hogy az író politikai tevékenysége miatt is népszerű. És ezzel nem Miéville-t akarom leszólni, mielőtt félreértenétek. Az Armadát szeretném elolvasni tőle.

Sci-fi szempontból ugyanez a helyzet. A Vének háborúja népszerűsége nagyban köszönhető annak, hogy az olvasók által megszokott terepen játszódik az esemény: háború az űrben és idegen bolygókon. Az Alex Benedict ciklus is ezért számít a Galaktika egyik húzócímének, mert a klasszikus űrkalandos sorozatokra emlékeztet. Felfedezni új bolygókat, utazni mindenfelé és idegenekkel érintkezni? Ha ez nem izgatja fel az SF rajongókat, akkor nem tudom, hogy mi. A recept ugyanaz, mint a fantasynél: kalandos, izgalmas, „sci-fis” és jól felépített legyen a mű, mindezt könnyen emészthető, olvasóbarát prózával. Jeff VanderMeer Déli Végek trilógiája talán épp ezért örvend itthon ekkora utálatnak. Annyira elüt attól, amit az emberek megszoktak, hogy az már fáj. Megjegyzem, az Agave Könyvek az elmúlt pár évben egyre furcsább üzletpolitikát követ, amit én nem tudok hová tenni a korábbi teljesítményükhöz képest. Lehet erről is írnom kéne majd valamit.

epic_sci_fi_art_imaginefx_tutorial_by_moonxels-9.jpg

Az olvasók kedvelik az új dolgokat. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem. De azt – általánosságban – nem szeretik, ha az írók irodalmi maszturbációjának esnek áldozatául. Az olvasók elvárása legtöbb esetben a szórakoztatás, melyet az író nyújtani tud nekik. Ez pedig még több kérdést vet fel. Miért foglalkoznak mégis olyan könyvek megjelentetésével itthon, melyek szembemennek ezzel az igénnyel? Miért olyan nehéz grokkolni az olvasói elvárásokat? Miért megy ez könnyen bizonyos kiadóknak, s miért nem sikerül a többinek? Hogy lehet annyira rossz egy jó könyv marketingje, hogy megbukik? Legközelebb innen folytatjuk.