Tirpák bónusz - A magyar íróról

writers-block.jpg

Mivel életcélomat beteljesítettem, úgy érzem, folytatnom kell a munkát. Egy ideje érlelődött bennem egy bónusz Tirpák tartalom. Ideje kiírni magamból! Természetesen az itt leírtak, mint a korábbiak, szintén szubjektívek, és csak az én személyes tapasztalataimra épülnek. No, lássuk!

 

Eredetileg az írásról és az írók általános megítéléséről kontra az olvasók elvárásairól akartam írni, de mikor vagy egy hétig kotlottam fölötte, ráébredtem, hogy valójában nem erről szólt az írásom. Sokkal inkább arról, hogy milyen lehetőségei vannak egy hazai írónak a megjelenésre, és az áhított siker elérésére. Ez a téma az, ami – részben – engem is érint. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerek jó néhány írót, akikkel beszélgetek is. Kíváncsi ember révén érdekeltek a tapasztalataik. Hogyan jut el valaki az első regénye kiadásáig? Mi lesz utána? Mi lesz, ha elmarad a várt siker? Megéri egyáltalán ez az egész? Az ő tapasztalataikra (is) építettem, miközben eme sorokat írtam.

 

Egy regény megszülése alapból nehéz, a hosszától függetlenül. Mikor még kamasz voltam, meg tudtam írni egyet egy hónap alatt, de az olyan is lett. Akkor még nem érdekelt, de ma már – tőlem telhetően – adok a minőségre. Ehhez éveknek kellett eltelniük, és bizony, ahogy múltak az esztendők, velük múlt más is: a szabadidő. Minden művészeti ágnak szüksége van időre, hogy fejlődjön, fejleszteni pedig csak az emberek tudják, ehhez pedig idő kell. Ezért is készül egy csomó regény (pláne az első) évekig. Mert ugye önmagában megírni a kéziratot sem egyszerű, de azt még többször át kell nézni, javítani a felmerülő hibákat, s csak utána indítható el a tesztolvasás útján. Már ez a folyamat is évekig húzódhat, de a neheze csak ezután jön.

writer-statue.jpg Nagyon nehéz jó tesztolvasókat találni. Novelláknál könnyebb dolga van az embernek, de regényeknél más a helyzet. Amikor tinédzserként megírtam egy kisregényt, odaadtam pár embernek, hogy olvassák el és véleményezzék. Akadtak, akik visszajeleztek, mások pedig… azóta sem olvasták el. Ennek már tíz éve. Egy tavaly befejezett regényemre kaptam ugyan egy rövid választ egy bétától, melyből csak annyi derült ki, hogy sok munkám lesz még vele, s hétvégén jönnek a konkrét javaslatok. Azóta is várom azt a hétvégét. Többször is ráírtam, de mindig csak ígérgetett. Tudom, hogy valószínűleg nem az én regényem gondozása a legfontosabb teendője, de legalább ne hitegetne azzal, hogy „Na, most meglesz!”. És tudjátok, mi a legnagyobb baj? Hogy egy vélemény nem vélemény.

 

Legalább három, lehetőleg egymástól különböző ízlésvilágú béta javaslatára lenne szükség ahhoz, hogy az író kapjon egy kerek képet. Persze minél többen olvassák el, annál jobb. Ez is része az alázatnak, melyet el kell sajátítanod, ha mesterségként szeretnéd űzni az írást. Nem a fióknak írsz többé, ha a könyvedért valaki pénzt fizet. Az olvasót pedig ki kell elégíteni! Ha már sikerült úgy átírni, hogy senki nem köt bele, akkor célszerű kiadóknál próbálkozni. Ami egy másik agyrém…

computerhead.jpg Minden kiadó szeretné, ha az írója munkaként állna hozzá az íráshoz, de ennek a feltételeit elég kevesen képesek megteremteni. Az új tehetségek felfedezésébe nagyon kevesen ölnek energiát. Az Aranymosáson kívül nem ismerek más pályázatot, mely kifejezetten írók felkarolásába ölné az időt és a pénzt. A legjobb persze az lenne, ha minden nagyobb kiadónak lenne saját pályázatrendszere, de itt nagyon sok múlik a zsűrin. Voltam már én is béta egy oldalon, mely novellákat válogatott, és belefutottam olyan remekművekbe, melyeket előzetes átnézés nélkül küldtek be (nem is beszélve az egyéb hibákról). Érthető, hogy az ezzel járó agyzsibbadást – mikor az író hülyének nézi a kiadót – kevesen tudják elviselni. Akkor hát mi marad?

 

Protekció. Aki egy kicsit is szemfüles, annak feltűnhet az interjúkból, cikkekből és beszélgetésekből, hogy a kortárs magyar SF íróknak egy jelentős része kapcsolatai miatt került kiadásra. Vagy ő maga is kiadói munkatárs, vagy a kiadó haverja/rokona/anyámtyúkja, vagy csak ismer valakit, aki ismer egy szerkesztőt. Meglepődni ezen nem érdemes, hisz ez az élet minden pontján érvényes. Viszont így ne háborodjunk fel azon, ha relatíve kevés mestermű születik a hazai piacon. Az angolszászoknál a zseniket összemérik egymással, nálunk pedig az az író győz, aki sok embert ismer. Onnantól kezdve csak remélhetjük, hogy a regénye tényleg zseniális lesz. Sok múlik a szerkesztők józanságán és az író technikáin.

frustrated_writer_by_photonerd88-d3gobx6-750x400.jpg Oké, megjelent a könyv. Sokszor kellett átírni, évekig „szenvedni” kellett vele, de sikerült. Következő lépés? Na, itt van az újabb koppanás! Eladások. Ahhoz, hogy sokat lehessen értékesíteni belőle, kell a marketing. Ez utóbbit pedig nagyon sokszor kispórolják, és sokszor az író saját maga lesz kénytelen megszervezni a marketinget. Ebből is látszik, hogy magyar kiadónak magyar írótól kiadni nem feltétlen küldetés, hanem presztízs. Hogy jelezzék: „Látod, van pénzünk magyar íróra! Megtehetjük!”. Egy magyar író felfuttatásába több energiát kell ölni, mint egy külföldi sikerszerzőébe (írom ezt úgy, hogy már bestseller szerzők is buktak meg nálunk elég durván). A másik, részben ehhez kapcsolódó problémát az okozza, hogy nincs nagy pénz a szakmában.

 

Egy író nehézkesen, vagy egyáltalán nem tud megélni az írásból. A megjelenésig vezető út keserves, kínokkal teli, és a végén még az anyagi siker sem vár rád. Lesznek rajongóid, ha a műved megüti a mércét, de kevés pénzt fogsz viszontlátni (pláne a hazai könyvterjesztők áldásos tevékenységének árnyékában). Ez ahhoz vezet, hogy a magyar írók messze nem számítanak majd akkora „sztár”-nak, mint külföldi kollégáik. Vannak dedikálásaik, interjúik, de nincs több pénzük nálad. Teljesen átlagos emberek, akikkel bármikor összefuthatsz, sörözhetsz… nem sokban térnek el tőled. Ezt az életet pedig csak tényleg az választja, akinek ez az álma. Tartok tőle, hogy így sok zsenitől esünk el. Ma már ugyanis az emberek nem akarnak energiát belefektetni valamibe, ami nem térül meg. Az írás pedig mindenhol, minden nyelven nehéz volt, nehéz és nehéz is lesz. Nem igazán tolerálja az életkörülményeidet, ez pedig baj. Nagyon nagy baj. Ennyi idő ugyanis kevés embernek adatik meg.

shutterstock_94123525.jpg A másik probléma pedig – ami nekem személy szerint nagyon fáj –, hogy nem nagyon dolgozzák fel ezeket a könyveket. Az okok persze érthetőek, de ettől még zavaróak. Egy könyv eladásához jelentősen hozzá tud járulni egy megfelelő adaptáció, legyen az videojáték, képregény vagy film. Sok jó könyv van, amit el tudnék képzelni más médiumban is (Az ember könyve zseniális alapot szolgáltatna egy minisorozathoz, a Napnak fénye rajzfilmként működhetne igazán, a Calderon pedig egy nagyon ütős TV-sorozattá nőhetné ki magát). Pedig a tér tágul. Egyre jobb magyar filmek bukkannak fel mostanában. Ideje, hogy a jó magyar SF könyvek eljussanak a képernyőre, vagy más médiumokba! (A liliom kora kalandjátékot a népnek!)

 

Na, miből is élünk? Írásból nem igazán. Nagy eséllyel műveidet sosem ismeri meg az egész világ, film is nehezen készülhet belőle (vagy más adaptáció), de mivel az olvasók fizetnek a könyvedért, elvárják, hogy a főállásban dolgozó angolszász bestseller szerzőkkel – kiknek művét az egész világ megismeri – alkoss egy szinten. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor a főnök kéri, hogy tégy csodát, de még múlthétre ám! Röviden: rengeteg munkát kell beleölnöd, és sosem fog anyagilag megtérülni. Tedd fel magadnak a kérdést: megéri a sok kín és gyötrelem? Biztos, hogy ezt akarod? Még mindig van hozzá kedved, hogy leülj a monitorod elé, és kiírd magad?

tippers-curious-face.jpg Ha a válasz „IGEN”, akkor kezet foghatunk. Amit most olvasol, az is az írás szeretetéből született. =) Nem jár érte több nekem, mint amit te kapnál érte. Mégis csinálom. Miért? Mert szeretem, és csak ez számít. Nem hiába hasonlítják az írást sok helyen a gyermekneveléshez. Hogy akarod iskolába küldeni, ha még nem járta ki az ovit? Gondoskodnod kell róla, gyakran az után is, hogy leérettségizett! Én szeretem az írást, különösen akkor, ha van, aki olvassa. Épp, mint te most, kedves Olvasó. =) Ha semmi sem tud eltántorítani az írástól, ha érzed, hogy neked muszáj írnod minden negatívum ellenére… akkor írj! =) És bízz a művedben! Ha te nem neveled az írásodat, akkor senki. =) Remélem, hogy majd nyomtatásban találkozunk!

keep-calm-and-write.jpg