Személyes Sohaország

neverland.jpg

Sok tanulmány foglalkozik a késői felnőtté válás témájával. Nos, én nem szeretnék szakmai mélységekbe csobbanni, pusztán sajátos véleményemet szeretném Veletek megosztani. Ahogy minden bejegyzés, úgy ez is szubjektív; a leírtaknak nincs tudományos értéke.

Tavaly volt osztálytalálkozóm az általános iskolai oszitársaimmal. Mindenki beszélt mindenfélét, és ami feltűnt, hogy – engem is beleértve – az elképzeléseit senki sem valósította még meg. Illetve csak a lányok töredéke ment férjhez, és még náluk is kevesebbnek lett gyereke. Mindenki tengett-lengett, volt, aki pókerezésből sok pénzt összeszedett (viszont a pénzen kívül mása nem volt; se nő, se család), mások pedig már a sokadik iskolát tolták és az istenért sem jutottak ki az életbe. Meg voltak a magam-féle szerencsétlenek, akik olyan álmot dédelgettek, amelyből nem lehetett megélni. Figyelem, már mindenki elmúlt huszonöt éves az egybegyűltek közül! Édesapámnak és édesanyámnak ekkorra már ott voltam én, meg ők egymásnak. Ha összehasonlítom a helyzetüket az enyémmel, akkor picit mindig elszomorodom. Idén leszek huszonhét, és még se asszony, se gyerek, de még karrierem sincs. Így jár az, akinek olyan álma van, melyet átokként él meg. Mindenesetre ez a példa váltotta ki bennem azokat az érzéseket, melyekből kicsírázott ez a bejegyzés.

aid120412-728px-transition-into-becoming-an-adult-male-step-5.jpg

Úgy gondolom, hogy az én generációm egy ellentmondásos nemzedék. Sokkal több lehetőségünk van sikeressé válni, mint az elődeinknek, mégis hiányzik belőlünk valami. Sokkal több tudáshoz férünk hozzá, mégis sokan elvakult ostobasággal kelnek-fekszenek. Sokkal több mindent megkaptunk, mint apáink és anyáink gyermekkorukban, nekünk mégis több kell.  Az ellentmondásokat a végtelenségig lehetne írni, így én inkább néhány választ szeretnék adni. A hiányzó elem a sikerhez az sokszor a kitartásunkban van… illetve kéne lennie. Sokkal több a tudás, melyhez hozzáférhetünk, de a szociális média hálója is sokkal erősebben ölel körbe bennünket, és aki nem elég ügyes, az csak a megrágott és kiköpött, megszűrt infót kapja csak. Nekünk pedig azért kell több, mert megszoktuk, hogy sokat kapunk, és azért nem érdekel minket apáink és anyáink nemzedéke, mert… nagyon sok családban az egyik szülő lelécelt. Sokunknak nem volt apja, vagy anyja, és kellő példamutatás híján máshonnan tanultunk, rossz forrásból. Az előző nemzedék ugyanis komolyan vette a célok megvalósítását, de sikeresen félreértelmezett egy másik jó tanácsot is: „ne törődj azzal, mit mondanak mások! Törődj az álmaiddal!” Ezeknek sok más bölcsességgel együtt sikerült félreinformálniuk két teljes nemzedéket.

adult.jpg

A felnőtté válás számomra a felelősségvállalást jelenti. Amikor hajlandó vagy megállni, átgondolni a helyzetedet, és azt mondani, hogy véget ért a mese. „Elég volt a kalandból, most már élni szeretnék.” Leszögezem, hogy én nem haragszom se az előző nemzedékre, se az enyémre, sem az utánam jövőre. Elvégre minden generációnak megvoltak a sajátosságai, melyeket az előző furcsának vélt. Az én nemzedékemet például az teszi furcsává az előzőek szemében, hogy kompromisszumnélküli életet szeretne. „Apu és anyu, nem várhatjátok el az unokát a húszas éveimben, mert azok a legszebbek. Azokat ki akarom használni, karriert akarok építeni, ismerkedni akarok, be akarom utazni a világot! És semmit nem szeretnék megbánni!” ezeket gondolhatja egy sztenderd emberke a generációmból. És ezzel nincs is baj, hisz kalandok nélkül nincs tapasztalat. A gond csak az, hogy ez a generáció annyira szabadlelkű, hogy amikor politikai ügyekben kell megnyilatkoznia, akkor derül ki, valójában mekkora álomvilágba szeretne zárkózni. Ismétlem, nem utálom a nemzedékemet, így ne társítsatok sértő, vagy bántó hangnemet a bejegyzésemhez. Nem bántásból írtam. És itt el is jutottunk ahhoz a három ponthoz, melyben összefoglalom, hogy szerintem miért is nehéz felnőni ebben a világban.

surprise_-youre-an-adult-picture.jpg

Politikai korrektség: ezt a jelenséget leírhatatlanul utálom. A polkorrekt nézeteket valló emberek ugyanis nagyon szélsőségesen értelmezik a szebb sorsra érdemes liberalizmust. Ezek azok az emberek, akik egy adott ponton a gyermekkorban ragadtak: az erkölcsben. Ugyanis hisznek a fekete és fehér, jó és gonosz átmenet nélküli változatában, és nem hajlandók elfogadni az árnyaltságot. Azt az árnyaltságot, mely az emberiség nagy részére igaz. Alapból ugyanis senki nem születik rohadéknak, de az életben felbukkanó helyzetek hatására bárki a sötét oldalon találhatja magát. A gyarlóság mindenkiben ott van, ugyebár. Hogy miért tartom álomvilágnak a polkorrektség ideológiáját? Mert egy olyan világot láttat az emberekkel, amelyben nincs esélye annak, hogy bárkit megsértsünk. Ezt azonban nem feltétlenül neveléssel akarja elérni, hanem szigorítással. Büntetéssel. A megsértéseddel, ha úgy tetszik. Ha ugyanis megsértesz valakit – szándékosan vagy véletlenül –, akkor rögvest áttesznek téged a legyőzendő gonoszok listájára. Abba már nem gondolnak bele, hogy talán jogosan sértettél meg valakit. Hogy esetleg az illető megérdemelte. Nem, „te képes voltál bántani valakit, akit talán nem is ismerünk, igazság szerint téged se, de te képes vagy bántalmazni, úgyhogy mehetsz a picsába!” Az amcsi iskolákban létesített biztonsági zónák, melyekben a tanulókat semmilyenfajta atrocitás nem érheti (még a tankönyvekben található felkavaró tartalom alól is védve kell lenniük) pedig ezt a tudatot erősítik. Hogy mindennemű kritika jogtalan, csakis elfogadni lehet, bírálni pedig csak a gonoszok bírálnak. Erről írtam korábban: csak a jót és a gonoszt ismerik. Egy ilyen félreinformált nemzedék, mely ennyire szélsőségesen ítéli meg a szélsőségeket, tehetetlenné válik az élet szélsőséges helyzeteiben. Arról nem is beszélve, hogy milyen könnyen manipulálhatóvá válnak.

political-correctness-vs-free-speech-1st-amendment.jpg

Média: a média nem szeretné, ha felnőnél. A média meg akar téged tartani egy bizonyos szinten. Azt akarja, hogy örökké maradj az ő kis álomvilágában. Mit lehet a legtöbb mainstream dalban hallani? A szerelem így-meg úgy, bulik így-meg úgy, szex így-meg úgy, álmok így-meg úgy stb. Csupa olyan cucc, mely eltereli a gondolataidat a valós problémákról. Moziban mit látsz? Gyerekkorod kedvencei térnek vissza, mutatva ezzel egy kártékony példát: a mese sosem ér véget. Mindig lesz új Star Wars, új Terminátor, új Harry Potter stb. Könyveknél ugyanez, hisz ott is végtelenített sorozatokat látunk mindenhol a népszerűbbek között (de ott legalább színesebb a választék). A gyermekkorod nem csak úgy kísér el, mint egy szép emlék a múltból, hanem egy jelenséggé válik, mely folyamatosan pénzt akar kivenni a zsebedből. A videojátékokról nem is beszélve. A média élteti a gyermeteg eszképizmust, ahelyett, hogy a felnőtt élet szépségeit tárná eléd. Mert vannak benne szép dolgok is, nem csak kínszenvedés az egész élet. Sokan azonosítják a teljes szívást a felnőtt élettel, sajnos. És abba már bele sem szeretnék menni, mennyire árt a kormány erős progresszióellenessége az új nemzedéknek… Én például biztos vagyok benne, hogy ha a Mátrix világa valóságos lenne, mindenki Cypher szeretne lenni.  

red_pill_blue_pill.jpg

Oktatás: áh, igen, az oktatás… ahol kitanítanak mindenre, csak az élet dolgaira nem. Ahol hozzászoktatnak ahhoz, hogy egy olyan rendszerben gondolkodj, melynek a való életben több buktatója is van. Például egy olyan logika mentén rendezed be az életedet, melybe nem kalkulálsz váratlan helyzeteket, melyekre nincs bevált forgatókönyv. Ilyen nem várt helyzet például az, amikor megszerzed a diplomát, és mégsem tudsz a szakmádban elhelyezkedni. Mert a diploma az csak egy dolog, de nincs mögötted szakmai háttér. Ezzel nem csak azt érzed, hogy feleslegesen csesztél el egy csomó időt tanulásra, de rohadt nagyot csalódsz az életedben, amiért ennyi éven át megtévesztett. Volt osztálytársaim ugyanezt érezték, akik elvégezték a szakiskolát. Sokévnyi tanulás után sem a szakmájukban dolgoznak. Arra ugyanis már senki sem készít fel, hogy lesz egy sperma főnököd, hogy akadnak helyek, ahol egy disznó emberibbnek tűnik a munkatársaidnál, stb. Ahogy arra sem, mit kell majd akkor csinálni, amikor már senki nem lesz melletted, aki elárulná a kérdéseidre a válaszokat. Ezekből fakad aztán a kiábrándultság, és sokan új célt kezdenek keresni, hogy megéljék az álmaikat: külföldre költöznek. Ott pedig fifty-fifty. Van, aki el tud helyezkedni, annak pedig boldog élete lesz, míg mások… nos, másoknak semmi nem jön össze. Mert ez a legrohadékabb dolog az álmokban: a valóra váltásukhoz rengeteget kell szenvedni, ahogy a fenntartásukhoz is. És mivel az enyém egy olyan nemzedék, mely kényelmes helyzetbe született, nem szokott hozzá az efféle próbatételekhez. Ezért sokan menekülőre fogják. Vannak, akik mindennapi eszképizmusukat ésszel fogyasztják, de sokan keményebben szeretik. Alkohol, kábítószer és egyéb, mámorító eszközök világába menekülnek a sajátjuk elől. Oda, ahol nem kell felnőni. A kis személyes Sohaországba.

55996495c22217d5ac8f2ab38cdad8ba.jpg

Hát, igen. Az iskola nem készít fel arra, hogy az életben minden szarrá tud menni, és sajnos arra sem, hogyan tudsz felállni a padlóról. Szerencsére mindig vannak kivételek, mindig van remény, mindig van segítség. Erre utaltam azzal, hogy a felnőttkor szépségeit nem tanítják meg. Mindig lesz melletted valaki, aki segít. Ha a családod nem alkalmas rá, lesznek barátaid, vagy barátnőid, vagy legalább egy háziállat. És persze az álmod. Az álmod, ami hívni fog magához, mert addig nem nyugszol, míg valóra nem váltod. Mert én tudom, hogy nem vagy vesztes. Tudom, hogy képes vagy rá. =) Hiszek bennetek. Felnőni pedig egyáltalán nem kiábrándító. Pláne, mikor ráébredsz, hogy nem vagy egyedül.